nemzeti kutatási fejlesztési és innovációs hivatal

Megszédítette a rengeteg uniós pénz a pályázókat

Koncepciózusabb kutatásfejlesztési projekttervekre, felelősebb intézményfejlesztési döntésekre, és megalapozottabb költségvetési tervekre van szükség - hangsúlyozta az első tapasztalatokról hétfőn kiadott összefoglalójában Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke sürgeti a pályázó intézményeken belüli szorosabb koordinálást, mert így elkerülhetők a furcsa párhuzamosságok. Azt is kiemelte, hogy a K+F-es pályázatok forrásbősége mellett sok esetben túlzó projektköltségvetéseket kaptak, amelyek ráadásul nem voltak összhangban a tervezett kutatási projekt tartalmával, várható hatásával. Ezek alapján a projektek költségvetésének takarékos összeállítására figyelmeztet Pálinkás, illetve arra, hogy szigorú ellenőrzések várhatók mind a magyar, mind az EU-s hatóságok részéről.

Havi 1 millióra pályázhatnak mától a magyar és külföldi kutatók

Ma megjelent a kutatói kezdeményezésű témapályázat (K_16), amelyen a magyar és külföldi kutatók a befogadó intézménnyel közösen indulhatnak március 17-ig és projektenként maximum 48 hónapra átlagosan havi 1 millió forint pályázható - áll a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal mai közleményében. A támogatás az NKFI Alapból jön, amelyben erre a felhívásra a 2016-2020 közötti időszakra összesen 7 milliárd forint keretösszeget biztosítanak és ebből a 2016. évi kifizetésekre 2,42 milliárd forint a rendelkezésre álló forrás. Fontos tudni, hogy a pályázatokat angolul kell benyújtani, igaz kérhető felmentés is ez alól.

Ez kell ahhoz, hogy ne folyjon el haszontalanul a rengeteg EU-pénz

Ha a fiatal kutatót hagyjuk, hogy kedvére kutatgasson, akkor 30 év múlva is nagyjából ugyanabban a struktúrában végzi majd ezt - vetette fel az egyik fontos, a gazdasági igényekre nem feltétlenül reagáló kutatás-fejlesztési keretrendszer problémáját mai előadásában Friedler Ferenc. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese a Vállalati Növekedés 2015 című konferenciánkon azokat a területeket és pontokat mutatta be, amelyeken a Hivatal gyökeres változásokat alakít ki, mert a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban a háromszorosára, 750 milliárd forintra növekvő KFI-forrásokat valóban hatékonyan kell felhasználni.

Innovációs fórumot rendez tavasszal Magyarország

2016. március 8-10. között Budapesten rendezik meg a think.BDPST innovációs konferenciát, amelyen nemzetközi és magyar szakértők, vezető politikusok és gazdasági döntéshozók bevonásával platformot biztosítanak arra, hogy közép-európai régió és az Európai Unió innovációs lehetőségeit újragondolják a résztvevők - közölte a főszervező Antall József Tudásközpont V4 és KEK irodájának vezetője, Antall-Horváth Veronika.

Három új pályázat is segíti a magyar startupok pezsgését

Magyarországon eddig hiányzott egy egységes "felhordó" rendszer, ami a kezdő vállalkozásokat eljuttatná a növekedés fázisába, illetve a kockázati tőkepiac szereplőihez, de ennek kialakítása most megkezdődik egy két pályázatból álló rendszer keretében - jelezte egy háttérbeszélgetésen Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke hozzátette, hogy az első fázisban gyorsan dönt majd egy szakértői testület, hogy néhány millió forint megítélhető-e az ötletgazdának, amely összegből kidolgozhatja a projektjét és megszerezheti a legelső visszajelzéseket. Ha ez sikerült, akkor egy másik pályázaton további mintegy 60 millió forintot kaphat a növekedéshez, inkubátorok közreműködésével. Ezen két pályázat mellett idén ősszel megjelenik egy olyan felhívás is, amely nem csak startup jellegű vállalkozásokat ösztönöz 10-130 millió forintot prototípus kifejlesztésére és piacra vitelére.

Gyökeres változás jön a K+F pályázatoknál - Mi a lényeg?

Az eddigi széttöredezett rendszer helyett egy egységes, átlátható kutatási, fejlesztési és innovációs pályázati rendszer alakul ki Magyarországon, amely forrásokkal kapcsolatos szemléletben is gyökeres változást hoz - hangsúlyozta egy szerdai háttérbeszélgetés keretében Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke számos gyakorlati példával is alátámasztotta, hogy ez a változás mit jelent majd, és érzékeltette: a tét nem kicsi, hiszen a 2014-2020-as uniós ciklusban összesen mintegy 1200 milliárd forintnyi forrás megfelelő, a fenntarthatóságra is koncentráló felhasználásáról van szó.

Ha nagy lesz a tolongás, nőhet a vállalati K+F pályázat kerete

Ha annyira nagy lesz az érdeklődés az október 30-án megnyíló, 50 milliárdos vállalati K+F+I pályázat kapcsán, hogy egy-két nap alatt kimerülne a keret, akkor elképzelhető annak megemelése - reagált a Portfolio felvetésére egy mai háttérbeszélgetés keretében Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke hozzátette, hogy az Irányító Hatóságnak eleve van lehetősége egy húsz százalékos keretemelésre saját hatáskörben, de akár az is elképzelhető, hogy a GINOP - egyébként éppen tegnap este frissített - éves fejlesztési kerete módosuljon. Pálinkás hangsúlyozta, hogy a feszes ütemterv ellenére sem fog a Hivatal miatt késést szenvedni a pályázatok elbírálása, ugyanakkor elismerte, hogy kezdetben lehetnek még kapacitáskorlátok ezen pályázatok szakmai értékelése során. Pálinkás fontosnak tartja, hogy szigorú "szakmai szűrést" végezzenek, ugyanakkor rögzítette: a támogatási döntéseket azonban nem ők hozzák.

Pálinkás: ma érkezik egy újabb 50 milliárdos uniós K+F-pályázat (2.)

A közelmúltban közzétett 50+1 milliárd forintnyi keretösszegű két uniós pályázat után ma egy újabb 50 milliárd forintos, vállalatoknak szóló K+F+I pályázat kiírás várható, illetve ezt rövidesen további pályázatok is követik - jelentette be a Joint Venture Szövetség mai konferenciáján tartott előadásában Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke vázolta, hogy idén a GINOP-ból 257 milliárd forintnyi, a VEKOP-ból 13 milliárd forintnyi, az NKFI Alapjából pedig további 28,4 milliárd forintnyi pályázati forrás megnyitása várható összesen. Pálinkás néhány gyakorlati példa alapján világos üzeneteket küldött a pályázati pénzek felhasználása, odaítélése során érvényesítendő transzparens módszerekről. A lobbi befolyását, illetve a kutató professzorok saját Kft.-jükön keresztüli pályázását ki fogják szűrni, illetve zajlik már egy olyan felmérés, ami az Innovációs Alapból eddig finanszírozott projektek eredményeit, hasznosságát viszgálja. A kutatás-fejlesztési pályázatok kapcsán a minap érkezett szintén határozott üzenetekről bővebben itt írtunk.

Új pályázati rendszer indult kiemelkedő magyarországi kutatóknak

Új pályázati rendszert hív életre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal). A pályázattal olyan kiemelkedő hazai kutatókat kívánnak támogatni, akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain kiváló minősítést kaptak, de végül mégsem részesültek támogatásban. A pályázati kiírás célja, hogy az ígéretes felfedező kutatásokat folytatók ne kényszerüljenek megszakítani vagy külföldön folytatni tudományos munkájukat, hanem magyar fogadóintézményben, kiszámítható körülmények között készülhessenek fel egy újabb, még magasabb színvonalú ERC-pályázat benyújtására.

Pálinkás: így kell elköltenünk 750 milliárd forintot

Olyan fejlesztésekbe érdemes az államnak befektetni a 750 milliárd forintnyi kutatás-fejlesztési és innovációs EU-forrást, amelyeknél megvan az az esély, hogy a végtermék a világpiacon is eladható - hangsúlyozta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke szerint ugyanis ez teremti meg az alapot arra, hogy 2020 után is tartós növekedési pályán maradjon az ország és közben az államnak a startup cégek kinevelésében is segítenie kell egy újfajta kockázati tőkeprogram keretében. Leszögezte, hogy az uniós forrásokat okosan kell felhasználni, mert "ha elkövetjük azt a hibát, hogy az eddig finanszírozott projekteket a hazai helyett uniós pénzből fizetjük tovább, nem jutunk előbbre", így tehát "az uniós forrásokra nem helyettesítőként, hanem kiegészítőként kell gondolni".

Mire készüljünk a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatoknál?

Az intézményrendszer mindenképpen igyekszik tartani a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban lefektetett idei pályázati menetrendet, így őszre megjelenhetnek a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok, noha érzékelhető még a nézetkülönbség a szakpolitikát képviselő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, illetve az uniós ügyeket koordináló Miniszterelnökség között - mutat rá az aktuális helyzetre Boros Áron, az OTP Hungaro-Projekt Kft. ügyvezetője.

Kutatás-fejlesztési pályázaton indulna? - Ezt fontos tudnia

Idénre mindössze 11,3 milliárd forintos pályázati keretre vállalhat kötelezettséget a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap, de ebből is csak 7 milliárd forintot fordíthat a hazai innováció támogatására - derül ki egy friss kormányhatározatból. A kutatás-fejlesztés és innováció területén mozgó reálgazdasági szereplők tehát csalódottak lehetnek az NKFTA idei csekély pályázati forrásai láttán, igaz fontos tudniuk, hogy ezen felül jóval nagyobb pályázati keretek nyílnak meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) egyéb szervek kiírása nyomán.

Így nyertek félmilliárdot a magyarok a brüsszeli pályázaton

A 33,3%-os sikerarányával Magyarország az egyik legeredményesebb szereplője lett a Horizont 2020 keretprogram új, Kiválóság terjesztése és a részvétel szélesítése alprogramjának Teaming nevű akciójában, amelynek múlt héten volt az eredményhirdetése. A hazai siker annak is köszönhető, hogy a nyár folyamán a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) jogelődje, mint koordinátor hazai pályázatot hirdetett, és az ezen eredményes pályázatok indultak az európai megmérettetésen - tájékoztatta az MTI-t a magyar eredmény hátteréről Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke. A három kiválasztott magyar intézmény összesen több mint 1,3 millió eurós támogatást nyert el és miután a következő egy évben elkészítik stratégiai terveiket, további akár 15-20 millió eurót is nyerhetnek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.